20.-21.-22. Fejezet

 

Huszadik fejezet

PICK

Fordította: Sweety

Mi a faszt csináltam? Ahogy az ajtó becsukódott Vadmacska mögött, legszívesebben utánuk rohantam volna, hogy megöljem a rohadékokat és mentsem, ami menthető. De nem tehettem meg, különben holnapra már az anyám is halott lenne. Szükségem volt erre a pénzre. Ez az utolsó alkalom.

Bármennyire fájt nézni, ahogy azok a faszok elvitték őket.

Bassza meg!

Soha nem felejtem el Cody arcát, amikor besétáltam, és nem segítettem a helyzetükön. Hagytam, hogy Vic megüsse Vadmacskát. Én meg csak álltam és nem tettem semmit...mint egy punci. Az voltam.

Megrémültem, és ez volt az oka mindennek, amit tettem.

De kurvára bántott.

Szörnyű volt a fájdalmat látni Vadmacska szemében. Elárulva érezte magát, jogosan.

Vic felemelte a fegyverét, és a meleg srácokra szegezte. – Na, változott a terv. Most már el kell tűnnöm innen, úgyhogy ki kell nyírnunk ezeket a köcsögöket.

Felemelt kézzel léptem előre. – Micsoda? Szó sem lehet róla, haver. Nem ez volt a terv. Tartanunk kell magunkat a tervhez.

– Nem lehet. Nem maradhatnak életben, erre már az elején rá kellett volna jönnöd, testvér. Ismernek minket, és rohanni fognak Talonhoz. És akkor nekünk annyi.

– Kérlek, ne csináld – kiáltott Julian. Mattie tágra nyílt szemmel bámult ránk. De a szemében látszott, hogy előre számított rá. Lehunyt szemmel húzta közelebb magához Juliant, hogy a homlokát a vállának támassza.

Undorodtam magamtól.

Bassza meg!

Nem hagyhattam, hogy megölje őket. Nem akartam, hogy még több vér tapadjon a kezemhez. Csak azért engedtem el Vadmacskát, mert tudtam, hogy a faszfej exe nem fogja megölni.

Persze, mondogasd csak magadnak.

Hinnem kellett benne. Különben mindezt a semmiért tettem. Valójában a semmiért tettem, mert tudtam, hogy anyám nem fog megváltozni, és ettől baromi rosszul éreztem magam. Hat hónap és újra úszni fog az adósságban, többféle képpen is.

Akkor most miért is segítek neki? Azok után, amiket tett? Azután a pokol után, amin miatta az egész elbaszott életemben keresztülmentem. Ki tesz ilyet a gyerekével?

Ki az, aki árulja a saját gyereke testét, hogy gazdag, dagadt seggű kurvák használhassák?

Jézusom.

Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen.

– Nem, Vic.

Kemény tekintettel nézett rám, de én ugyanolyan keményen néztem vissza.

– Mi a faszt értesz az alatt, hogy nem?

– Nem hagyom, hogy ez történjen. – Előhúztam a saját fegyveremet a nadrágom derekának hátsó részéből, és Vicre szegeztem. Nem gondolta, hogy nálam is van fegyver, mivel még mindig a meleg srácokra tartotta a pisztolyát.

– Ne tedd ezt, testvér. Ne baszd el ezt a dolgot mindkettőnknek, csak azért, mert egy punci vagy, és nem tudsz megölni két kibaszott buzit.

– Soha nem kellett volna belekeverednem. Már az elején férfinak kellett volna lennem, és elmondani Talonnak a tervedet, de nem tettem, és hagytam, hogy Vadmacskát elvigyék. Krisztusom, a gyerekeivel együtt, és ezzel nekem kell majd együtt élnem. De nem hagyhatom, hogy ezt tedd. Nem hagyom, hogy megöld őket.

Az egyikük zihált, de nem mertem rájuk nézni.

– Szánalmas vagy. Nem tudom, hogy Talon miért engedte meg, hogy belépj. Soha nem tudnád kezelni a klub pénzügyeit. Semmi hasznod nincs.

Gúnyolódj csak! Gondolom, hamarosan rájön, mennyire haszontalan vagyok.

Néztem, ahogy megrándul a ravaszon az ujja, és tudtam.

Tudtam, hogy mindjárt meghúzza.

Nekem kell előbb megtennem.

A csendes házban csak úgy visszhangzott, ahogy a lövés dördült.

Sajnos nem csak az én pisztolyom hangja volt.

Éreztem, ahogy eltalált a golyó. A kezem a mellkasomhoz kaptam, miközben hátrafelé botladoztam a falig, ahol a fenekemre estem.

Mosolyogva néztem, ahogy Vic a padlóra esik vérző torokkal.

Mindannyian némán néztük, ahogyan az utolsó lélegzetét veszi, és meghal.

– Szent szar! – kiáltotta Mattie.

– Szűz Mária! – kiáltotta Julian.

Felhorkantam, de összerezzentem a fájdalomtól. A kezem még mindig a mellkasomra szorítottam, miközben a vér átszivárgott az ujjaim között.

– M-menj Talonhoz. Mondj el neki mindent – mondtam.

– Nem hagyunk itt téged – mondta Julian, miközben letérdelt mellém. Mattie megjelent egy törülközővel a kezében, amit Juliannek adott, majd egy telefont a füléhez szorítva ismét eltűnt. Lassított felvételen néztem, ahogy Julian elveszi a kezemet, és a törülközőt a mellkasomra szorítja, amitől erősebb lett a fájdalom, így felnyögtem.

– Oké, már úton van a mentő.

– Nem – suttogtam.

Inkább meghalok.

– Ne szórakozz velünk! Kórházba mész, és kész – parancsolta Mattie. Letérdelt a másik oldalamra, és kicserélte Julian kezét a sajátjára.

– Te megmentettél minket. Mi megmentünk téged.

Megint felhorkantam, ami köhögésbe torkollott.

– N-nincs szájból szájba lélegeztetés.

Fáradtan felnevettek.– Csak szeretnéd – mondta Julian.

– Drágám – mondta Mattie, és nagyon reméltem, hogy Juliannek szólt. Felnéztem, és láttam, hogy őt bámulja. – El kell menned Talonhoz. Útközben hívd fel Violetet, rá is szükségünk lesz. Én itt maradok. Később találkozunk.

Julian a fejét rázta. – Nem hagylak itt. Felhívhatjuk őt.

– Nem. Ezt nem mondhatjuk el neki telefonon. Figyelj, itt jön a mentő. Menj, drágám. Tedd meg ezt Zee-ért.

Igen, azt, hogy az egyik embere elárulta őt, azt nem telefonon kellett elmondani.

Julian gyorsan megcsókolta Mattie-t – ez nem olyasmi, amit egy haldokló ember látni akar. Felállt, majd kirohant a bejárati ajtón. Útközben odakiabált a mentősöknek: – Ez nem az én vérem, a sérült bent van a házban, siessenek.

TALON

Éppen visszaérkeztem a telepre Travistől, amikor Pick autója befordult és megállt mellettem, ahol Grizzel álltam. Csakhogy nem Pick szállt ki belőle, hanem Julian. Vérrel borítva.

A gyomrom görcsbe ugrott.

A mellkasomba fájdalom hasított.

– Mi a fasz történt? – üvöltöttem.

– Most azonnal befelé – utasította Griz, a sápadt arcú Juliant. Berohantunk mindannyian. Julian egyenesen a bárpulthoz sietett, remegő kézzel töltött magának egy felest, és felhajtotta.

Odacsörtettem hozzá, és kiabáltam: – Mondd el, mi a fasz folyik itt!

– Ó, Istenem, Talon, a francba, a francba!

– Beszélj már, te rohadék, vagy isten segítsen… hol a faszban van a nőm...baszki, és a gyerekek?

– Testvér, nyugodj meg – mondta Griz.

– Bassza meg! – üvöltöttem.

– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Deanna, amikor az alvós rövidnadrágjában és pólóban, besétált a szobába. Julian láttán tátva maradt a szája. – Nem – zihálta.

Griz odament hozzá és megölelte, de a lány ellökte magától. Csípőre tett kézzel, jeges tekintettel kérdezte: – Mi történt?

– Vic – mondta Julian.

– Mi a fasz van Vickel? – kérdeztem, miközben fel-alá járkáltam. Vagy ez, vagy elveszítem a kibaszott eszemet.

– Az emberei épp most szállítják Zarát és a gyerekeket Davidnek.

Felkaptam egy széket, és a falhoz vágtam, ami összetört.

– Hol van Pick, Stake és Bizz? – kérdezte Griz.

– A francba, Talon. Sajnálom, haver. Pick már azelőtt felhívta a házadat, mielőtt odaértem volna. Azt mondta nekik, hogy elég egy embernek vigyáznia a házra. Bizz és Stake Vicre bízta a dolgot. Pick elhozta Zee-t... a francba,; mindent elterveztek. A ma estét is, Travis figyelemelterelésével – nem mintha tudott volna róla, de a ribanc barátnője segített Vicnek összehozni.

– Krisztusom – mondtam a plafont bámulva. – A testvéreim elárultak engem.

– Igen – suttogta Julian. – De aztán Vic meg akarta ölni Mattie-t és engem, amint a többiek elmentek Zarával. A többiek Rocko emberei voltak, akikkel ma este találkoztunk.

– Szemétláda – üvöltöttem.

– Hogy tudtál elmenekülni? – kérdezte Deanna. Ahogy ott állt magát átölelve, tudtam, hogy ő is ugyanolyan rosszul érzi magát, mint én.

Hagytam, hogy a gyűlölet és a düh eluralkodjon rajtam. Kihasználtam ezeket a kibaszott érzelmeket, hogy elvezessenek a nőmhöz, a fiamhoz és Mayához.

– Pick. Ő, Istenem, ő segített nekünk. Nem akarta ezt tenni Talon. Gyűlölt minden egyes pillanatot. De neki problémái vannak az anyjával. Ő lőtte le Vicet, de cserébe őt is meglőtték. Mattie vele ment a kórházba.

– És Vic? – sziszegte Griz.

– Meghalt.

– Legalább eggyel kevesebb seggfejjel kell majd végeznünk – mondtam. – Rendben, Julian, menj, mosakodj meg, odaküldök neked valakit ruhákkal. Aztán menj a kórházba az egyik emberemmel, hogy Mattie-vel lehess. Senki se vegye le a szemét Pickről, beszélnem kell vele.

A telep ajtaja kicsapódott és berohant Violet, Warden és Travis.

– Mi folyik itt? – kérdezte Vi, amikor megállt mellettem.

– Röviden: elárult két testvérem, Zarát és a gyerekeket Davidhez vitték.

– Bassza meg – suttogta Warden.

– Jézusom, ne – mondta Vi.

– Mit tehetünk? – kérdezte Travis. Bármikor máskor azt mondtam volna neki, hogy menjen a picsába, de nem most, amikor a családomról volt szó.

Csakhogy semmi sem jutott eszembe, csak arra tudtam gondolni, hogy valakit meg fogok ölni. Kell valaki, aki a szívemben tátongó lyukért megfizet.

Hála a fasznak, hogy Griz mellettem volt. Ő osztotta a parancsokat. – Violet, te itt maradsz Deannával, és kezeled a telefonokat. Travis, nézd meg, hogy a forrásaid segítségével megtudod-e, hol van most David. Warden, behívom Blue-t, te vele mész a kórházba, és beszélnetek kell Pickkel. Talon...

Mosolyogtam. – Mi beszélni fogunk Rockóval.

Travis a telefonjáért nyúlt. Griz is elővette a sajátját, hogy felhívja Blue-t. Julian elindult a zuhanyzó felé, de Deanna és Violet egyszerre kiabálta, hogy – Basszus, nem!

Aztán Deanna hozzátette: – Nem várhatjátok el, hogy a seggemen üljek, amíg a legjobb barátnőm odakint van, és Isten tudja, mit csinál vele az a köcsög David. Nem fogok itt ülni és a kibaszott telefonokat kezelni, amikor ti megkérhetnétek néhány embereteket, hogy megcsinálják.

– Egyetértek. Talon, szükséged van rám. Sok mindenben nem értünk egyet, de ebben együtt kell működjünk.

– Bassza meg, asszony. Nem érek rá erre a szarságra. Mennem kell.

– Akkor mi is veled megyünk – mondta Violet.

– A francba is, igen – tette hozzá Deanna.

– Jézusom, nekem mindegy. Griz?

– Jeremy fent van, ő felhívja a többieket, hogy kezdjenek kutatni és kezeljék a kibaszott telefont. Induljunk.

Egy kurta biccentéssel elindultunk.

Kurvára nem láttam még ezelőtt, hogy Travis – Melbourne legnagyobb stricije –  félrehúzza a húgomat, megcsókolja, és mond neki valamit, amire válaszul csillogó szemmel bólintott.

Basszus, emiatt majd aggódhatok, ha visszakaptam a családomat.

Most eljött ideje, hogy harcoljak értük.

 

Huszonegyedik fejezet

ZARA

Fordította: Sweety

Csak azt tudtam, hogy nagyon sokáig mentünk az autóval. Elég sokáig ahhoz, hogy a két gyerek a karjaimban, rám nehezedve a súlyukkal elaludjon, és ahhoz is elég sokáig, hogy még én is elszundikáljak egy kis időre.

Azt hiszem azzal, hogy nyugodt voltam, a gyerekek sem aggódtak, így abban a tudatban aludtak el, hogy itt vagyok és megvédem őket.

Sok minden hozzájárult, hogy nyugodt voltam:

Az alkohol még mindig áramlott az ereimben.

Tudtam, hogy Talon mindent megtesz, hogy megtaláljon minket.

Testben és lélekben is már sokkal erősebb voltam, hogy el tudjak bánni egy olyan seggfejjel, mint David.

Az egyetlen, ami miatt aggódtam, de próbáltam nem kimutatni, hogy hogyan fog ez az egész lezajlani. Mit fog csinálni velünk David? Abban biztos voltam, hogy a gyerekeket nem fogja bántani. Engem viszont… az már teljesen más történet. Bár nem magamért aggódtam, csak és kizárólag a gyerekekért.

Ezért aztán, hogy megőrizzem nyugodtságomat a gyerekek miatt, Talonra gondoltam.

A szemeire és arra, ahogyan ellágyult a tekintete, mikor rám nézett.

A szájára, amikor rám mosolygott.

A kezére és a testére, ahogy együtt voltunk a szobában.

Rá.

A tökéletes, domináns alfahím motoros, aki egy kőkemény, gyönyörűen szexi férfi volt.

Néha koncentrálnom kellett, mert elkalandoztak a gondolataim, folyton két ember ugrott be: Mattie, Julian, Mattie, Julian. Remélem, jól vannak. Muszáj nyugodtnak lennem. Nem téphetem szét ezeket a fickókat, mint egy T-Rex mama, mert... Mattie, Julian, Mattie, Julian...

Akárhány másodperccel, perccel vagy órával később az autó megállt. A gyerekek felébredtek álmukból, mire ismét megnyugtattam őket, hogy minden rendben lesz.

– Hagyjátok a zsákokat a fejeteken – parancsolta egyikük. Az ajtók kinyíltak, ahogy kiszálltam egy kavicsos útra, megfogtam Cody és Maya kezét. A lábunk alatt ropogott a murva, ahogy vakon botorkáltunk előre. Kinyílt egy ajtó és szerencsére nem volt lépcső, különben pofára estem volna, magammal rántva a két gyereket is.

– Minden rendben lesz – mondtam sokadszorra, és válaszul mindketten megszorították a kezem.

Egy szobába vezettek minket, egy – gondolom –, kanapé elé, aminek a vádlimmal nekiütköztem.

– Üljetek le – mondta az egyik emberrabló. Leültünk, én pedig magamhoz szorítottam a gyerekeket. Az ajtó ismét kinyílt, valaki bejött. Hallottam, ahogy egy széket elénk csúsztatnak, és valaki ráült. Rögtön tudtam, hogy ki az. Sosem tudtam összetéveszteni az erős, büdös kölnijét.

– Vegyétek le róluk – mondta Dávid mosolyogva. Ismertem annyira, hogy tudjam, mikor mosolyog.

A zsákokat levették a fejünkről. Pislogtam néhányszor, hogy helyreálljon a látásom. A gyerekek megdörzsölték a szemüket. Felnéztem, és láttam, hogy David egy íróasztal mögött ül, karba tett kézzel vigyorogva, a szeme egy „megvagy” diadalittas nézéssel csillogott. Ugyanúgy nézett ki, mint hat évvel ezelőtt. Ugyanaz az óceánkék szem, amely annak idején behálózott, ugyanaz a karcsú, magas alak. Az egyetlen különbség az volt, hogy a homokszínű haja felül kezdett kopaszodni.

– Helló, kedves Zara Edgingway– ragyogott.

– David.

– Ennyi? Csak ennyit tudsz mondani a férjednek? Ennyi év után? – undorral köpte a szavakat. – Vidd innen a gyerekeket. Beszélni akarok a feleségemmel.

– Micsoda? Nem, nem, David. Kérlek, hadd maradjanak velem – könyörögtem. Nem bíztam a kanapé mögött álló férfiakban. Különösen abban, aki sóvárogva nézte a lányomat.

David kuncogott. – Kétlem, hogy hallani akarják, amiről beszélgetni fogunk, drágám.

– Hagyd őt békén! – kiabálta Cody, miközben felállt a kanapéról.

– Cody – mondtam, ahogy visszahúztam magam mellé. – Semmi baj, drágám. Megcsókoltam a feje búbját, és újra Davidre néztem. – David, van itt olyan ember, akire rábízhatod őket? Kérlek.

Hatalmas röhögés szakadt ki belőle. – Persze, hogy van. – Felvette a telefont, megnyomott egy gombot, és beleszólt: – Hozd be őket.

Pillanatokkal később kinyílt az ajtó és belépett egy hosszú ujjú fekete pólós fickó farmerben. De engem sokkal inkább a hang érdekelt, amit a folyosóról hallottam.

– Maguk rohadt szemetek! El fognak engedni minket valamikor? Tudjátok, hogy lekéstem a cicis találkozóm időpontját? Nem, mintha igazán szeretném, ha egy satuba szorítanák őket, de egy korombéli nőnek ez szükséges. Ráadásul a gyerekeim már biztos aggódnak.

Egy sóhaj. – Nancy. – És tudtam, hogy a hang gazdája a fejét rázza.

– Anya? – Megdöbbenve kiáltottam.

Felálltam, amikor egy idősebb változatom lépett be a szobába, fekete nadrágban és piros gyapjúpulóverben. Mögötte Mattie egy idősebb változatának merengő alakja állt, csak ő magasabb volt, sötétszürke hajjal és meleg, zöld szemekkel. Mindketten rosszul festettek, anya arcán egy zúzódás, apának pedig egy monoklija volt.

A hányinger kerülgetett.

David ezért még megfizet.

– Apa?

– Ó, kicsikém – kiáltotta anya, és futott felém.

– Anya, ó Istenem, anya, apa – zokogtam.

– Édesem – mondta apa könnyes szemmel. Mindketten átöleltek.

– Ó, ő Maya, az én kis angyalkám? – Anya elhúzódott tőlem, felkapta és magához ölelte Mayát.

– És ki van itt még velünk? – kérdezte apa. – Szia, pajti. Én Richard vagyok, Zara apukája. Az a hangos hölgy pedig Nancy, Zara őrült anyukája.

– Hallottam, Richard, és nem vagyok őrült.

– Olyan jó látni titeket – kiáltottam. – És ő pedig Cody. Talon fia.

– Tényleg? És ki az a Talon? – kérdezte anya.

– Ő az anyukám pasija, nagyi – tájékoztatott Maya.

– Az apám az, aki idejön, és szétrúgja a fickó seggét– súgta Cody a szüleimnek.

Magamhoz húztam és megöleltem.

– Hát, már nagyon várjuk, hogy találkozzunk vele.

David megköszörülte a torkát. – Ahogy én is... Hát nem nagyszerű ez az újra egyesítés? De most ér véget.

– Nem – mondtam. – Kérlek, csak most kaptam vissza őket. Ó, Istenem, anya, apa. Mattie azt mondta, hogy meghaltatok autóbalesetben.

– Igen, nos. Nekünk is ezt mondta az az idióta ott. De így akarta elérni, hogy előbujjál. Azt hitte, hogy felbukkansz majd a temetésen, és ott elkaphat.

– Ebből elég. Vigyétek ki innen őket és a gyerekeket is. Majd később foglalkozom velük.

Nancy letette a karjaiból, és a teste mögé rántotta Mayát. Apa ugyanezt tette Codyval.

– Anyu – sírt Maya. – Nem hagyom itt az anyukámat – mondta Maya, miközben a lábával toppantott.

– Haha! Attól tartok, hogy igen, lányom.

– Nem te vagy az apukám, hanem Talon – jelentette ki a lányom.

– Vidd ki őket innen. Azonnal! – vicsorgott David.

– Nemsokára találkozunk, minden rendben lesz. – Hányszor mondtam már ezt? Reménykedtem, hogy így is lesz. Tudtam, hogy a szüleim bármit megtesznek majd Maya és Cody védelmében, és ők tudták, hogy ezt meg fogom érteni.

– Légy óvatos és vigyázz magadra, kicsim – mondta apa.

Ó, Istenem! Pont, mint ahogy Mattie mondta.

A francia krémes– Mattie és Julian.

Könnybe lábadt szemmel bólintottam. – Fogadjatok szót a nagyszüleiteknek gyerekek. – Mindkét gyereket halántékon csókoltam. – Mindkettőtöket szeretlek – mondtam, és most láttam először, hogy Cody szemében könnyek csillognak.

– Én is szeretlek, mami. – Maya elmosolyodott és Cody megemelte az állát... akárcsak az apja.

Anya szorosan átölelt, és azt suttogta: – Ne hagyd magad!

– Soha többé nem fogom. – Most főleg nem, hiszen már mellettem volt Talon.

Felkapta Mayát, apa átkarolta Cody vállát. Csendben sétáltak ki a szobából két őrrel. Azzal, aki velük jött, és Rocko egyik emberével. Szerencsére az, aki Mayát bámulta ott maradt.

Visszaültem a kanapéra.

– Nem, nem, Zara. Gyere, erre a székre ülj le. – David a kezével a szék felé mutatott, amelyet egy lépéssel a perverz fickó David íróasztala elé állított.

Szemforgatva felpattantam a kanapéról és odasétáltam. Lehuppantam a fából készült székbe. Perverz fickó a hátam mögé állt. A tarkómon azonnal felálltak a szőrszálak. A vállam fölött rápillantottam, ő pedig visszavigyorgott.

– Hogy hívnak? – Nem hívhattam mindig perverz fickónak, és szükségem volt egy névre, akin bosszút állhatok.

– Hívj Jeffnek.

Kétlem, hogy ez lenne az igazi neve.

David felállt, megkerülve az asztalt, és megállt előttem. A szívverésem felgyorsult, amikor Jeff megragadta mindkét karomat, a szék mögé rántotta, és erősen tartott.

– Miért kell miattam ez a nagy felhajtás, David?

Nevetett. – Semmit nem szeretek elengedni, Zara. Ezt te is tudtad.

Bumm. A még fájó arcomba csapott.

– Nyilvánvalóan nem a megfelelő embereket béreltem fel a megtalálásodra, ha ilyen sokáig tartott. Hát nem szerencse, hogy végül ezek az emberek felhívtak, hogy megtalálták a feleségemet? Tényleg el kellett volna jönnöd a temetésre, Zara. Talán nem lettem volna olyan dühös, mint most – mondta, és a kezét a szék karfájára támasztva előrehajolt, az orrunk majdnem összeért. – De aztán megint csak nagyon felbosszantottál. – Hátrahajolt.

Bumm. Egy ütés az arcom másik oldalára.

Legalább volt olyan kedves, hogy nem ugyanoda ütött.

Megnyaltam az ajkam, és megízleltem a vér ízét.

Nem tudom, hogy kimászom-e ebből a helyzetből.

– Hat év, Zara. Hat hosszú évre hagytál el engem, pedig ha nem hagytál volna el, akkor minden rendben lett volna. A tervem már bevált volna, és gazdag ember lennék. De nem így lett, és mindez miattad.

Bumm. Meggörnyedtem a székben, és közben fintorogtam. Nem azért, mert David megütött, hanem mert teljesen befeszült a karom és a vállam, ahogy Jeff hátulról lefogott.

– Ültesd fel – parancsolta Dávid. Visszaült az asztalra, és engem nézett. Kezdtem rosszul látni, az arcom máris feldagadt. Hányingerem támadt. A vér íze és a fájdalom felkavarta a gyomrom.

– Szóval van egy lányunk.

Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Most már beszélgetni akart.

– Uuh – fújtattam, amikor David hasba vágott. Próbáltam nyugodtan lélegezni, de rám tört a köhögő roham. Vért köptem a padlóra.

– Ne merj nevetni rajtam. – Kinyitotta az íróasztal egyik fiókját, és elővett egy nedves törlőkendőt, hogy a véremet letörölje a kezéről. Majd elővett egy kést, odasétált és egy mozdulattal a lábamba döfte.

Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a sikolyomat, de így is kihallatszott.

Lassan kihúzta a pengét a lábamból, és utasította az emberét. – Hadd pihenjen egy kicsit, hogy összeszedje magát. El kell intéznem néhány hívást, aztán majd újra beszélünk.

Felrántott a székből, mielőtt elájultam volna.

Huszonkettedik fejezet

TALON

Fordította: Sweety

– Mi a fasz folyik itt? – kiáltott Rocko, és felállt az íróasztalától. Délelőtt berontottam az éjszakai klubjának irodájába. Griz, Deanna, Violet és három másik testvérem szorosan a nyomomban voltak. Blue hívott, hogy ő és Warden a kórházban vannak Mattie-vel és Juliannel. Orvosi utasításra nem mehettek be Pick szobájába. De megnyugtatott, észrevétlenül be fog jutni.

Intettem, mire a három testvér kisurrant a szobából, és becsukta az ajtót. Őrködnek, nehogy valami megakadályozzon minket.

– Mit képzelsz magadról te seggfej? – förmedt rá Deanna. Vi mellette áll. Mindketten csípőre tett kézzel bámultak Rockóra.

– Bocs, édesem, nem tudom, miről beszélsz.

Előhúztam egy pisztolyt a Hawks mellényem alól, és a fejéhez szegeztem.

Kezét maga elé tartotta. Követtem minden mozdulatát.

– Hol vannak a fiaim? – kérdezte.

Violet megcsóválta a fejét. – Új testvérekre lenne szükséged, Rocko. Mind egy rakás magatehetetlen puhapöcs.

– Talon, mit akar ez jelenteni? Háborút akarsz? Erről van szó?

– Két embered elrabolta a nőmet és a gyerekeimet, hogy átadja az exének, aki megverte és megerőszakolta. Áruld el nekem te, kibaszott háborút akarsz?

– Erről semmit nem tudok. Egyértelműen a saját szakállukra dolgoztak. Kik ezek?

– A srácok, akik tegnap este veled voltak – mondta Deanna.

Rocko elmosolyodott.

– Mi a faszt vigyorogsz? – üvöltöttem.

A kezével legyintve mondta: – Bocsánat, a francba. Tudom, hogy ez nem vicces dolog. De a nőd...– Megint elmosolyodott.

– Hogy mi? – mordult Griz.

– Tegnap este arra figyelmeztetett, hogy új barátokat kell keresnem. Az istenit, igaza volt. Egyetlen pillantással kiszúrta. Baszd meg! Soha nem lett volna szabad beengednem őket. Kockázatot vállaltam velük, pedig más testvérek figyelmeztettek. Nem hallgattam rájuk, mert újoncokra volt szükségünk. A melbourne-i Monty's motoros klub a mi területünket akarja. A francba, tegnap este csak azért mentem velük, hogy lássam, hogyan dolgoznak. És nagyon nem tetszett, amit láttam. Ki akartam őket nyírni.

– Honnan tudtak a nőmről és az exéről?

– Én mondtam el Rockónak. Bassza meg – káromkodott Griz. – Megkértem, hogy tartsa nyitva a fülét, hátha hall valami új információt. A francba, erre nem gondoltam.

– Jézusom – kiáltottam. – Jézusom. – Megfordultam, és egy hatalmas lyukat ütöttem a falba az öklömmel.

– Sajnálom, testvér – mondta Griz.

– Basszus, ember, ez nem a te hibád. Nem tudhattad – válaszoltam, egyik kezemmel a falnak támaszkodva.

Nem veszíthettem el őt. Cody és Maya...

Belehalnék, ha mindhármukat egyszerre veszíteném el.

Annyi időt elpazaroltam arra, hogy csak vártam, és próbáltam nem elijeszteni. Nem tudtam, hogy egész idő alatt engem figyelt. Láttam a pillantásait, a titkos mosolyokat, amik kibaszottul az őrületbe kergettek.

Azt hittem, hogy a testvériségben lévő faszok megőrültek, amikor hagyták, hogy az old ladyjük irányítsa az életüket. Elvakította őket a hülye szerelem. Megesküdtem, hogy soha többé nem dőlök be...

Soha.

Egészen Zaráig. Amíg kibaszottul végig nem sétáltam azon a folyosón, és meg nem láttam az ajtómban a dögös csajszit, aki rózsaszín cicás hálóingben és kibaszott katonai bakancsban bámult rám.

Végem volt.

Attól a naptól kezdve tudtam, hogy Zara bármit megtehet.

Beszélhetett sokat, rinyálhatott, panaszkodhatott mindenféle szarságról, engem nem zavart. Beszólhatott, hogy káromkodom a gyerekek előtt, de engem nem zavart.

Bármit megtehet, amíg mellettem van.

Meg kellett találnom. Őket.

Jézusom. A gyerekek. Már így is kihagytam egy csomó mindent Cody életéből. Nem akartam még többről lemaradni. És az édes Maya. Annyi minden volt még, amit szerettem volna megtudni róluk, annyi mindent akartam nekik tanítani.

Mindannyijukat vissza kellett kapnom.

Ők a családom.

És kurvára szeretem őket.

– Tudod, hová vitték a családomat? – kérdeztem Rockót.

– Nem, de utánanézek. Talán valamelyik testvér tud valamit. – Rocko visszaült az asztalhoz.

– Tudod ugye, hogy megölöm őket.

– Hát legyen. Ők már nem tartoznak a Vicioushoz.

Csörgött a mobilom, felvettem: – Mi van?

– Semmi. Nincs semmim – mondta Blue.

– Pick beszélt?

– Igen beszél, és elmesélt egy csomó szart. Egyik sem segít megtalálni őket, testvér. A zsaruk már jártak nála és ki akarják hallgatni arról, hogy mi történt a házban.

– Bassza meg! Mattie vagy bárki más mondott még valamit?

– Semmit, mondtam nekik, hogy várják meg, amíg jelentkezel. De ismered a zsarukat, testvér, nem fognak sokáig várakozni.

– Mondd nekik, hogy mondják azt, önvédelem volt. Mattie és Julian nálam lakott. Pick telefonált, mert megtalálta Vicket, amint fogva tartotta őket, mert meg akarta ölni mindkettőt. Vic utálta a melegeket, és nem tetszett neki, ahogy a dolgokat irányítottam. Senki sem szólhat egy szót sem a nőmről és a gyerekekről. Ezt házon belül intézzük. Én fogom elvégezni a takarítást.

– De a zsaruk segíthetnek.

– Nem. Csak hátráltatnának minket.

– Rendben. Rajta vagyok. Akkor hogyan legyen?

– Mondd meg Matthewnak és Juliannek, hogy menjenek vissza a telepre...

Blue felnevetett. – Már mondtam nekik. Nem fognak elmenni. Pick közelében nem bíznak bennem és Wardenben. Ő mentette meg őket, testvér, ők is meg akarják menteni Picket.

– Krisztusom. Rendben, hagyd őket ott, és Wardent is. Te menj vissza a telepre, és nézd meg, találtak-e valamit; beszélj Travisszel, kérdezd meg, ők mit találtak. Én megyek Vi munkahelyére.

– Rendben, értem – mondta, majd letette a kagylót.

Rocko felé fordultam. – Tájékoztass a fejleményekről – mondtam, és felemeltem az állam. Más szóval, ,,ha nem teszed, szétbaszlak”; ő megértően bólintott.

– Remélem, megtalálod őket, Talon. Ritka szépség az a lány.

– Tudom. Kurvára tudom. Ahogy a gyerekek is. Gyerünk.

– Várj – szólt Violet, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

– Mi van? – kérdezte Rocko, a lány meredten nézett rá.

– Tudod, hogy milyen autót vezetnek? Rendszámot, hol laknak? Talán elég hülyék ahhoz, hogy vagy a saját autójukat használják, vagy a saját lakásukra vigyék?

– Remek ötlet, édesem. – Felállt a székéről, és az íróasztalától jobbra lévő iratszekrényhez ment. – Ide kellett áthelyeznem a dokumentációt, amíg a telepen lévő irodánkat felújítják. Kibaszott szerencse, hogy így történt – magyarázta, miközben a fiókok között kutatott.

A pokolba. Mennyi ideig tartott megtalálni az információt?

Reméljük, hogy ezek a köcsögök voltak ennyire hülyék. És hála a fasznak, hogy a húgom itt volt és használta az eszét.

– Tessék.– A hozzá legközelebb álló Deanna felé lökte az aktákat. – Minden információ, amim Jeffersonról és Zane-ről van. Amíg átnézed, én tovább keresgélek.

– Nagyon köszönöm.

Amikor kiléptünk, elküldtem a többi testvéremet, hogy az utcákon kutassanak, míg Griz, Mocskosszáj, Vi és én a Camarómmal elmentünk Vi munkahelyére.

Az információk birtokában egy kicsit könnyebbnek éreztem magam. Engedett egy kicsit a mellkasomban a szorítás a szívem körül.

Csak reméltem, hogy ez el fog vezetni minket oda, ahol a családom van.

Szükségem volt a bosszúra, és már türelmetlenül vártam, hogy bekövetkezzen.

Kizárt dolog volt, hogy beszari módon csak imádkozzak...még ha akartam volna sem.

A francba!

Bassza meg!

Mi a francért nem? Értük bármi megérte.

Igen, ööö, Istenem...

Berontottunk Violet munkahelyére. Furcsa volt, mert ez volt az első alkalom, hogy betettem oda a lábam. A dolgoknak változniuk kellett. Sok mindennek. Violet beindította a számítógépét, miközben Deanna és Griz halkan beszélgettek, bár én tudtam, miről lesz szó. Próbálta megnyugtatni, de ezt nem akarja tőle hallani. Deannát nehéz volt betörni. Griznek nem lesz könnyű dolga, ha egyszer összekapja magát. Igyekeznie kellene – mert az ember sosem tudja, hogy mi történhet.

– Van valami? – kérdeztem.

– Talon, nem vagyok olyan rohadt gyors, adj egy percet. – nyögött fel Violet.

Az íróasztala előtt járkáltam, miközben neki repkedtek az ujjai a számítógépe billentyűzetén. Kíváncsi voltam, hol ül Zara, amikor dolgozik. Még nem volt itt régóta, de tudtam, hogy máris behozott önmagából valamit az irodába. A sárga napraforgók, amelyek az ablakpárkányon álltak. A falon függő, erdőt ábrázoló tájkép, amelyen átsüt egy napsugár. A színes szőnyeg, amely a padló közepén hevert. Ő mindig felvidította a helyiségeket.

– Elküldöm Chuckot a házukhoz, de kétlem, hogy ott lennének. Szerintem egyenesen Davidhez vitték őket, hogy megkapják a pénzüket. – Felvette a telefont, és az alkalmazottját hívta.

Griz odasétált hozzám.– Kiborult. Aggódom, hogy hamarosan teljesen bekattan.

Bólintottam. – Nem ő az egyetlen. – sóhajtottam, és végigsimítottam a hajamon. – Azt vettem észre, hogy Mocskosszájú több dologban támaszkodik Zarára. Deanna nem csak segítséget nyújtott Zarának a múltban, de biztos vagyok benne, hogy fordítva is így volt. Nem biztos, hogy ezt Cica is tudja, bár lehet, hogy csak ő tudja, és cipeli magával ezt a terhet, akárcsak Deanna. – A vállam fölött Deannára néztem, ahogy Vi asztala végének támasztotta a fenekét. Fájdalom ült ki az arcára. – Kurvára látszik, hogy az a nő mekkora szarságokon ment keresztül, főleg abból, hogy mekkora jeges falat épített maga köré, és jelenleg úgy tűnik, hogy ehhez csak Zarának van kulcsa.

Grizhez fordultam. – Sok szerencsét, testvér, szükséged lesz rá. – Megcsörrent a telefonom; előkaptam a farmerom zsebéből, és felvettem: – Beszélj!

– Most értem vissza a táborba. A testvéreknek nincs semmijük. Senki sem jelentkezett információval, Talon. Mi a helyzet nálad?

– Violet, hogy állunk? – Átjárt az idegesség. Csinálnom kellett volna valamit ahelyett, hogy szarságokat beszélgetek Grizzel, vagy csak álldogálok, és nem csinálok semmit. Haszontalannak éreztem magam, és kurvára fájt, hogy a családom bajban van odakint.

– Semmi. Chuck van a vonalban, senki sincs a házukban. A kocsijuk a rohadt kocsifelhajtójukon van. Nincs más, amin elindulhatnék. Sajnálom.

– Jézusom – suttogtam.

– Gondolom, ez nem jó hír – mondta Blue a vonal végén.

– Nem. Bassza meg, testvér. Meg kell találnunk őket...

– Talon, várj – csattant fel Blue.

– Blue? – Beszélgetést hallottam a háttérben, de nem tudtam, mi a faszt beszélnek. – Testvér?

– A francba, főnök, megvannak. Travis most érkezett, kurvára megtalálta, hogy hol vannak.

– Küldd el nekem a címet. Ott találkozunk – mondtam, és a többiekhez fordultam.

– Travis megtalálta a helyszínt. Menjünk!

– Hála Istennek! – sóhajtott Deanna.

– Krisztusom, igen – morogta Griz.

– Talon, várj – szólt utánam Violet.

– Mi az, te nő? A családomért kell mennem.

– Neked és Griznek szükségetek van a fegyvereimre. Ha a golyók nyomára bukkannak, fedezve leszek, hogy magánnyomozó vagyok. Ti nem.

Lehunytam a szemem.

A tesóm meg akart védeni engem.

– Én is kérek egyet – mondta Deanna.

– Szó sem lehet róla, drágám. Kapsz egy sokkolót – mordult fel Griz, és a hátsó zsebéből egy fekete sokkolót nyújtott át neki.

– Komolyan? – mondta a lány szemforgatva.

Tudomást sem vettem róluk, miközben Violet három fegyverrel a kezében felénk jött. Átnyújtott egyet Griznek, majd egyet nekem. A szemébe néztem, és azt mondtam:

– Sok embernek baja eshet ma, Vi. Biztos készen állsz erre?

– Kurvára igen – mosolygott.

– Akkor induljunk – mosolyogtam vissza.